Üdvözöljük a Kertész-kezek iskolakert oldalán!

 

 

Iskolánk a Dunakanyar és a Pilis Bioszféra rezervátum és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén helyezkedik el. Ökoiskolai  cím aktív tulajdonosa és folyt már kertészeti oktatás az Önkormányzattal karöltve az intézményben. Pedagógiai programunk környezeti nevelési alapelveit követve, amely a gyermekeket „életmódjukban a természet tiszteletére, a felelősségre, a környezeti károk megelőzésére való törekvésre” tanítja,  fontosnak tartottuk, hogy egy olyan pedagógiai elemmel bővüljön módszertani palettánk, amely ezeket az elveket az élő  környezetben, aktív megtapasztalás útján képes szemléltetni. Ennek az akartnak a folyományaként az iskola sikeresen vett rész az Iskolakertekért Alapítvány által 2019-ben meghirdetett pályázatán, amelynek eredményeképpen 2020. szeptemberében kialakításra kerülhetett az iskolakert. Az iskolakert indulását az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló  Országos Iskolakert-fejlesztési Program, Iskolakert Alapozó Alprogram III. üteme tette lehetővé 2020-ban, a szükséges eszközök biztosításával és szakmai segítségnyújtással. Az programcsomag tartalmazott egy 30 órás iskolakerti alapozó képzést, kertészeti és pedagógiai mentorálást, ezen felül pedig egy eszköz- és vetőmag csomagot. Az iskola ennek fejében vállalta, hogy az iskolakertet 2024. január 31. napjáig fenntartja. 

 

 

 

Az iskolakertet jelenleg a Bozóky Mihály Álatlános Iskola 3. osztálya gondozza, Baka Tamásné Gyöngyi néni, Szilágyi Éva néni, osztályfőnökök és Varga Katalin, a képzésben rész vett kert tulajdonos irányításával. A kert helyszíne Pilismarót, Ady Endre utca 1. szám alatt, egy magánkert, amelyet az iskolából 5 perces sétával érnek el a gyerekek. Fogadják szeretettel az alábbiakban megtalálható bemutatkozó anyagokat: az Iskolakertekért Alapítvány videóját és a mi iskolakertünkben, a Kertész-kezek iskolakertben eddig szorgos munkával elért eredményeket!

 

 

 

 

 

 

 

Iskolakert

Webdesign